Elfojtott boldogság - Tizenkettedik fejezet

Mellette ébredni

DongHae

Egész testemet átjárta, azaz utánozhatatlan bizsergés, amikor kora reggel a karjai közt nyitottam ki a szemem. Ő volt az első, akit megpillantottam, és minden vágyam volt, hogy ezentúl csak az Ő arcának látványára keljek fel reggelente. Óvatosan nyúltam fel kezemmel, hogy mutatóujjamat alig érintve bőréhez, húzzam végig homlokától, egészen álla csúcsáig. Gyönyörű látvány volt, egész nap elnéztem volna, minden apró szépséghibájával együtt.

Azonban nem tudtam nem észre venni azt a halvány heget, ami arca élénél húzódott végig. Emlékeim közé akaratlanul is bekúszott egy hasonló jelenet, mikor először aludtunk együtt. Akkor is feltűnt a heg az arcán, de a körülmények akkor még nem engedték meg, hogy felőle kérdezzek. De most, minden adott volt, hogy rákérdezzek.

HyukJae édesen szuszogva aludt tovább, még véletlenül se kelt fel, ahogy arcát cirógattam, vagy éppen hosszú szempilláit vettem szemügyre.  Fogalmam se volt arról, hány óra lehetett, de én már, ha akartam volna se tudtam volna visszaaludni. Amint lecsuktam a szememet, egyből leperegtek az éjszaka emlékei. Alig hittem el, hogy megtettük, és hogy milyen csodálatos volt vele, együtt. Arcom, bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy a vörös minden árnyalatában pompázott, ahogy egyenként ugrottak be együttlétünk fülledt képei. Úgy éreztem magam, mint egy fiatal szerelmes, de kár volt hazudnom magamnak. Az voltam, szerelmes. És ami még ennél is jobban felperzselte a véremet, hogy HyukJae is viszont szeretett. Hosszasan elidőztem alvó arcát nézve, nem akartam kikelni mellőle, de testem minden egyes pontján ragadtam. Le akartam fürdeni, hogy tisztán, és illatosan bújhassak vissza szerelmem karjai közé, amitől legnagyobb bánatomra, el kellett válnom tőle egy rövid időre.

Egy leheletfinom csókot hintve arcára próbáltam kikúszni szorosan ölelő jobbjából, mázlimra mélyen aludt tovább fészkelődésem ellenére is.

Ahogy a lábam a talajt érintette, tudatosult bennem, hogy anyaszült meztelen voltam, ami, akármennyire is voltam jelenleg egyedül, ha alvó páromat nem vettem számításba, akkor is zavarba ejtő volt számomra. Szemeimmel valami takaró vagy köntösféleség után kutattam, mikor megpillantottam az ágy mellett lévő fogasra akasztva a hotel saját, hófehér köntösét. Gyorsan magamra kapva, igyekeztem feltérképezni, és megkeresni a fürdőszobát. Bár a járás kissé nehézkesen ment, tekintve, hogy HyukJae előtt még soha nem feküdtem le mással. JinHyukkal terveztük, mint egy kis tini kislány úgy izgultam, mikor végre rászántuk magunkat. De akárhogy igyekeztünk, végül nem lépett egyikünk se. Túlságosan izgultunk, és nem akartuk, hogy idegességünk rányomja a bélyeget az elsőre. Habár próbálkoztunk, érintettük egymást úgy is, mégis vártunk vele. Túl sokáig vártunk. Kezdetben féltem, hogy milyen érzés lesz, de utólag belegondolva, határtalanul boldog voltam, hogy HyukJaenek adhattam először magamat.

Nincs más alapon nyitottam be egy, a nappaliból nyíló fehér ajtón, ami szerencsére a fürdőszobába nyílt. Belépve nyugtáztam, hogy zuhanykabin híján, egy hatalmas sarokkád foglalta el a hely legnagyobb részét. Hosszan tanakodva győztem meg csak magamat, hogy rám fért egy kis kényeztetés, így teleengedve a medencét forró vízzel, öntöttem bele egy keveset a felkínált illatanyagból. A szekrény közepén, egy hatalmas rózsacsokor díszítette a fehér márványból készült fürdőt, aminek látványától rögtön elkapott az a szentimentális érzés, hogy vörös szirmokkal árasszam el a fürdővizet.

Amint elkészültem, a köntöst hanyagul a földre dobva, másztam bele a forró vízbe. Testem minden pontja bizsergett, ahogy lassan belemerültem a hatalmas kádba. Éreztem, hogy az ülést egyelőre még hanyagolnom kellett, így lassan hátamra dőlve tettem fejemet az arra kijelölt fejtámlára. Szememet becsukva élveztem a csend nyújtotta, kellemes nyugalmat. Ahogy a vízben testem szinte súlytalanná vált, úgy távozott belőlem el minden kétség és aggodalom. Ezentúl csak a jó dolgokra akartam koncentrálni, és mindent HyukJaevel átélni. Mert nélküle minden értelmét vesztette volna. El akartam felejteni a múltat.  

- Te meg mit csinálsz itt, szépségem? – HyukJae hirtelen hangjára, szemeim azonnal kipattantak, ijedtemben ültem fel a vízben, aminek hatására nem kevés mennyiség került a földre. Bár a fájdalom érezhetően belém hasított a gyors mozgásra, azért a hatalmas vízállásért jobban aggódtam.

- HyukJae, nézd, mit csináltál! – Szóltam rá, de hangom a legkevésbé sem volt haragos. Akár csak én, szerelmem is megtalálta a neki szánt köntöst, bár hanyagul összekötötte, akarva-akaratlanul is kikandikált gyönyörű mellkasa, amin tekintetem hosszasan elidőzött.

- Tetszik? – Kérdezte, amitől azonnal feleszméltem és az időközben kissé elnyílt ajkaimat, szempillantás alatt csuktam össze. HyukJae csak kaján vigyorral nézte végig, ahogy zavaromban kezembe temettem az arcomat. Abban a pillanatban jutott el a tudatomig, hogy jelenleg meztelenül ültem a vízben, ő pedig itt állt előttem. Már éppen elemeltem volna kezeimet arcom elől, hogy szóra nyissam a számat, mikor Hyuk ledobva a fehér anyagot mászott be, egyenesen mögém fészkelve magát a hatalmas kádba.

- Hé, mégis mit csinálsz? – Azonban válasz helyett, csak elfészkelve karolta át mellkasomat, amivel közelebb húzott magához. Továbbiakban nem firtattam tettét, csak belesimultam ölelésébe, miközben ujjai szórakozottan játszadoztak rajtam.

- Jól… vagy? – Kérdése közben egy nagyot nyelt, hogy be tudja fejezni, majd némán ült mögöttem tovább a válaszomra várva. Első pillanatban nem értettem, miért kérdezte, mikor egy apró mozdulat után rögtön éreztem a nyilalló, tompa fájdalmat, így rögtön leesett miért aggódott. Első reakcióm egy halvány mosoly volt, amit nem láthatott, tekintve, hogy mögöttem ült, de hamar eloszlattam a kétségeit.

- Jobban nem is lehetnék. – Kaptam el kezét és hasamra vezetve, kérleltem szavak nélkül, hogy simogassa. – Vigyáztál rám, és ezért nagyon hálás vagyok. – Ahogy a szavak elhagyták a számat, úgy fordultam kicsit oldalra, hogy a tekintetünk egybeforrjon. Ragyogó íriszeiből nem tudtam mást leolvasni, csak megkönnyebbülést és határtalan szeretetet. Szemeim hamar levándoroltak ajkaira, amit másodpercekkel később ismét érezhettem enyéimen. Felszabadító érzés volt, ahogy újra egymást faltuk nem törődve semmivel. Átadtuk magunkat a pillanatnak, de ez a pillanat nem tartott a végtelenségig. Elválva, egy apró puszit nyomott HyukJae az orrom hegyére, majd visszafordulva fektette fejét nyakhajlatomba.

Annyira meghitt és nyugodt volt a pillanat, amit eltöltöttünk, gyomromban vadul cikáztak a pillangók, szívem talán még soha nem repesett ennyire a boldogságtól. De a lelkem egy darabkája, titkon rettegett. Túl boldog voltam jelenleg, amitől elfogott a félelem, hogy bármikor vége szakadhat.

- HyukJae? – Szólítottam meg kissé bátortalanul. A gondolataim egészére rátelepedett az aggodalom ködfátyla. Szerelmem egy egyszerű hümmögéssel jelezte csupán, hogy figyelt rám. – Mi lesz veled és velem ezután? – Tettem fel a kérdést, amire éreztem, hogy alig észrevehetően megfeszült mögöttem, de karjának szorításán nemhogy lazított volna, hanem szorosabban magához húzva, lehelt egy gyengéd puszit tarkómra.

-  Hogy, hogy mi? – Kezdett bele, majd kezével most már vállamat szorította. – Te szeretsz engem, én megőrülök érted. Ettől a perctől kezdve nincs olyan, hogy te vagy én, csak mi. Ezentúl hozzám tartozol, én pedig hozzád. – Nyomott szavai után gyengéd, de annál forróbb csókokat nyakamra, majd lapockáimra. Az érzésre, bár igyekeztem leplezni, testem automatikusan reagált. Remegtem a gesztusaitól, amiket szemeimet lehunyva, élveztem. Szavaitól pezsgett a vérem, minden porcikám őt akarta.

- Apropó – szakította félbe kényeztetésem, ami nem esett éppen kellemesen -, hogy kerültél tegnap este a partyra? – Kérdését sehova nem tudtam tenni, ebben a helyzetben, de fejemet oldalra fordítva láttam rajta, hogy komolyan kíváncsi volt a válaszomra.

- SiWon hívott meg. Bár semmi kedvem nem volt jönni, azt hittem, hogy találkozni fogunk, amit, akkor még nem akartam, de megnyugtatott, hogy te nem szoktál az ilyen eseményeken megjelenni. Így győzött meg, igazából. – Szemeimet lesütöttem, ahogy az utolsó szavak elhagyták a számat. Így utólag pokolian átkoztam magam, hogy akkora szakadékot állítottam kettőnk közé.

- Várj csak, engem ő hívott meg, hogy kicsit feloldódjak. Miattad a poklot éltem át az elmúlt időszakban, és a bulit használta ürügynek, hogy felengedjek egy kicsit. – Ahogy elárulta, hogy SiWon igazából kijátszott mindkettőnket, rögtön kattogni kezdett az agyam.

- Mond csak, mennyit árultál el az érzéseidről felém, SiWonnak? – Kérdeztem, de mélyen legbelül már tudtam a választ.

- Mindent tudott, másnak nem panaszolhattam volna, mennyire kegyetlen voltál velem. – Szavai bár kicsit viccesen csengtek a szájából, bennem mégis bűntudatot keltett. HyukJae érezve, hogy kissé összébb húztam magam, ölelt meg, majd kezével oldalra fordítva a fejemet nyomott egy csókot a számra. – Ez már a múlt, édesem, felejtsük el. – Mosolyra húztam a számat, tekintve, hogy ő is rám villantotta hófehér fogsorát, de ilyen rövid idő alatt lehetetlen volt elfeledni a fájdalmakat.

- Én is neki öntöttem ki a szívemet. – Tereltem vissza a témához a beszélgetést. – Ezek szerint – vettem egy mély levegőt, majd a vízből kiemelve kezemet nyúltam HyukJae kezéért, hogy ujjainkat összekulcsolva a fejünk felé emeljem őket -, szándékos volt. – Egyszerre minden világossá vált. SiWon tudta jól, hogy titkon egymásért epekedtünk, így ezen az éjszakán akart minket szembesíteni. Életemben, embernek még soha nem voltam annyira hálás, mint neki. Bár konkrét dolgot nem tett, de ha nem győzött volna meg minket, hogy megjelenjünk a rendezvényen, talán ma reggel is a könnyeimben úszó párnáim közt ébredtem volna, megsebzett szívvel a mellkasomban.

HyukJae

Nagyokat nyújtózva kutattam DongHae után az ágyban, hogy magamhoz húzhassam. Nélküle hűvösen köszöntött rám a reggel, így a karjai közt akartam felmelegedni. Azonban szerelmemnek hűlt helyét találtam csak, amitől rögtön elfogott az a gyomorszorító érzés, hogy a tegnap este, álom volt csupán. 

Magamra kapva a kikészített köntöst, kezdtem a hotelszoba feltérképezésében, de idegességem némiképp alább hagyott, mikor az ágy mellett ledobva találtam rá a ruháira. Ahogy ujjaim érintették az ingjének anyagát, szemeim előtt újból lejátszódtak az események. Mosolyogva indultam tovább, keresve szerelmemet, akire kizárásos alapon a fürdőszobában találtam rá. Nem vette észre, ahogy beléptem, így egy pár másodpercig legeltethettem a szemeimet a vízből kikandikáló vállain és nyakvonalán.

- Te meg mit csinálsz itt, szépségem? – Szólítottam meg, mielőtt tovább kalandoztak volna a gondolataim, de szavaimra ijedten ült fel a vízzel teli medencében, aminek köszönhetően úszott az egész fürdőszoba.

- HyukJae, nézd, mit csináltál! – Utalt, a miattam, fölre kiömlött vízmennyiségre, de hangja közel, s távol nem volt haragos. Tekintete leginkább mellkasomon időzött, mialatt száját alig észrevehetően nyitotta széjjelebb. Teljesen elmerült a felsőtestem fedetlen részének fixírozásában, ami nem kicsit esett jól a büszkeségemnek.

- Tetszik? – Térítettem vissza, elmerült gondolataiból. Látszólag teljesen zavarba jött, a fantáziájának köszönhetően, amitől kezébe temette, zavarában teljesen elpirult arcát. Tettén csak mosolyogni tudtam, és mielőtt bármit is mondani tudott volna, kezdtem kikötni a köntösömet, hogy megszabadulva tőle, mászhassak be mögé a forró habok közé.

- Hé, mégis mit csinálsz? – Nem válaszoltam meg neki a nyilvánvalót, helyette karjaimmal előrenyúlva fogtam át a mellkasát, hogy behajtsam rajtra az ébredéskor elmaradt ölelésemet. DongHae többet nem szólat, csak csendben elengedte magát a karjaim között. Leírhatatlanul jól esett őt ölelnem, illata kitöltötte a levegőt. Ujjaimmal bőrét cirógatva lazultunk el.

- Jól… vagy? – Féltem, hogy esetleg fájt neki a tegnapi miatt, tudni akartam, hogy minden rendben volt-e vele. Nem akartam, hogy szenvedjen, számomra mindennél fontosabb volt az, hogy neki jó legyen. Kérdésemre azonban nem kaptam azonnal választ, viszont egy aprót mozdulva éreztem, hogy megfeszült a teste. Bármit megadtam volna, hogy ne érezze a fájdalmat.

- Jobban nem is lehetnék. – Szólalt meg, ahogy újra éreztem, hogy ellazult, majd kezével az enyém után nyúlva, helyezte hasára. Kérés nélkül kezdtem el simogatni, a feszes izmokat.

- Vigyáztál rám, és ezért nagyon hálás vagyok. – A kétely egy pillanat alatt elpárolgott, aggódó énem megkönnyebbült, ahogy egy picit fordulva néztünk egymás szemébe. Tekintetét látva, hogy már inkább ajkaimon pihenteti, nyújtottam egy kicsit közelebb a nyakamat, hogy végre ne csak nézze, érintse is, forró párnáival. Nem csókoltam a végtelenségig, tekintve, hogy szerelmem törzsét kicsavarva fordult felém, így elválva, nyomtam egy leheletnyi csókot az orrának hegyére, majd visszafordítva, tettem a fejemet a nyakhajlatába.

- HyukJae? – Törte meg az idilli csendet szerelmem, amire egy halk hümmögéssel válaszoltam csak. – Mi lesz veled és velem ezután? – Kérdése kicsit váratlanul ért, karjaim szorításával vontam közelebb magamhoz, és mielőtt válaszoltam volna neki, egy apró puszit nyomtam a tarkójára. Nem értettem, miért aggódott, de el akartam oszlatni a kételyeit.

- Hogy, hogy mi? – Majd kezemet vállára téve folytattam - Te szeretsz engem, én megőrülök érted. Ettől a perctől kezdve nincs olyan, hogy te vagy én, csak mi. Ezentúl hozzám tartozol, én pedig hozzád. – Majd, ahogy mondandóm végéhez értem, úgy kezdtem csókokkal beborítani vállát és lapockáit. Tettemre DongHae alig észrevehetően remegett, imádtam, hogy ilyen apró gesztusokra is reagált. Míg puha bőrét kényeztettem, akaratlanul is fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogyan került a partyra tegnap este.

- Apropó – hagytam fel a csókjaimmal, amihez kicsit se fülledt a fogam, de kíváncsi voltam a válaszára -, hogy kerültél tegnap este a partyra? – Válaszával egy kicsit várva, fordult meg, hogy szemembe nézzen.

- SiWon hívott meg. Bár semmi kedvem nem volt jönni, azt hittem, hogy találkozni fogunk, amit, akkor még nem akartam, de megnyugtatott, hogy te nem szoktál az ilyen eseményeken megjelenni. Így győzött meg, igazából. – Láttam rajta, hogy bántja a gondolat, hogy el akart kerülni, de agyamban a fogaskerekek teljesen más irányba kezdtek forogni.

- Várj csak, engem ő hívott meg, hogy kicsit feloldódjak. Miattad a poklot éltem át az elmúlt időszakban, és a bulit használta ürügynek, hogy felengedjek egy kicsit. – Rögtön összeállt a kép, és DongHaen is láttam, hogy elgondolkozott.

- Mond csak, mennyit árultál el az érzéseidről felém, SiWonnak? – Kérdezte, de ez inkább hatott költőinek, mintsem olyan kérdésnek, amire nem tudta a választ.

- Mindent tudott, másnak nem panaszolhattam volna, mennyire kegyetlen voltál velem. – Bár próbáltam viccesre venni a figurát, mégis éreztem, hogy szerelmem összébb húzta magát. A világért se akartam megbántani, így kezemmel oldalra fordítva a fejét, nyomtam ajkaimat az övéire. – Ez már a múlt, édesem, felejtsük el. – Húztam mosolyra a számat, remélve, hogy őt is megnyugtattam ezzel. Habár tudtam jól, ez még hosszú ideig a keresztje lesz.

- Én is neki öntöttem ki a szívemet. – Tért vissza újra SiWonhoz. – Ezek szerint – mély levegőt véve, nyúlt a kezemért, majd felénk, emelve folytatta tovább -, szándékos volt. – Kezét megszorítva válaszoltam neki némán, hogy igaza volt. Ha SiWon nem lett volna, mi még most is megsebzett szívvel sóvárognánk a másik után. Alig vártam, hogy hazaérve a szuszt is kiöleljem belőle, hálám jeléül. Habár közvetlenül nem ő miatta kerültünk oda, ahol most voltunk, de nélküle nem ölelhetném most szorosan magamhoz a szerelmemet.

Csendben, egymást cirógatva ültünk tovább a kádban, az időről is elfeledkezve. DongHae nem sokáig bírta háttal velem, így erőt véve magán mászott ki ölelésemből, és fordult velem szembe. Mielőtt bármit is mondhattam volna neki, kiemelte kezét a vízből és lassan közelítve arcomhoz, simított végig ujjaival, múltam egyik fájó bélyegén. Lehunytam a szememet, érintésére, de éreztem, hogy kíváncsi volt arra, miért éktelenkedett az a sebhely az arcomon, ami a forró víznek hála, talán most még pirosabb is volt.

- Kíváncsi vagy arra, hogy szereztem? – Kérdeztem, mielőtt szóra nyitotta volna a száját. Szememet résnyire nyitottam csak ki, amin láttam íriszeiben megcsillanni a kíváncsiságot, de nem tudta, hogyan adhatná tudtomra, hogy tudni akarta. – Ez egy hosszú történet – kezdtem bele, majd ujjaim közé fogva az övéit emeltem el az arcomtól -, valóban hallani szeretnéd? – Kérdésemre csak egy alig észrevehető bólintás volt a válasza, majd egy fáradt sóhajt kieresztve kezdtem bele, sötét múltam mesélésébe. Elmondtam neki, miket tettem, hogy kikkel voltam, és hogy mi változtatott meg. Az titokzatos idegen, aki az arcomat akkor megvágta, kilétére a mai napig nem bukkantam rá, az utóbbi időben meg már fel is adtam a keresését. Meséltem neki az apámról, arról, hogy akkor este kidobott az utcára, minden ok nélkül és ShinDongról, akit még mindig nem sikerült kézre kerítenem. Ő volt az egyetlen, még szabadlábon bujkáló ellenségem.

DongHae csendben hallgatta végig történetemet, aminek befejeztével kezeit tarkómra téve húzott közelebb magához, és hosszan csókolva ajkaimat érte el, hogy a feltépett sebeket elfelejtettem. Ahogy nyelveink vádul cikáztak, úgy öntött el engem a forróság. Minden rosszat képes voltam magam mögött hagyni, ha velem volt. Ő szakította meg a csókunkat, majd arcomat simítva nézett a szemeimbe.

- Most már értem, miért bántál úgy az apáddal a múltkor. Tudom nehéz, de adj neki egy esélyt, nem tudhatod, mit akart mondani. – Kérésére kicsit megfeszültem és kezét is lefejtettem arcomról. Nem akartam találkozni vele, még DongHae kedvéért sem. Ő a múltamhoz tartozott, amit már régesrég lezártam.

- Felejtsük el az apámat – szólaltam meg, kikerülve kérését, s lekapva a kád melletti polcról egy tusfürdőt, nyomtam a kezembe a hideg krémből egy keveset -, gyere, megfürdetlek. – Szavaimra, szemei kissé kikerekedtek, arca pedig nem éppen egészségesen vörös árnyalatban pompázott. Halkan kacagtam fel a reakciójától, de az ötletemet komolyan gondoltam. Szabad kezemmel kicsit közelebb húzva magamhoz, kezdtem eloszlatni mellkasán a tusfürdőt, amire egy halk sóhajt kieresztve, reagált. Szemeit behunyva próbálta leplezni zavarodottságát, de hamar feladva, kapva kapott az alkalmon, és kezdett bele az én fürdetésembe is.

Tisztán és illatosan másztunk ki, a már inkább langyosnak nevezhető vízből, hogy köntösünkbe bújva mászhassunk vissza az ágyba. Karomat kinyújtva, szó nélkül kérleltem szerelmemet, hogy bújjon mellém, amit egy édes mosollyal az ajkán teljesített.

- HyukJae, éhes vagyok. – Abban a pillanatban, hogy közölte állapotát, gyomrának hangos korgása jelezte, hogy nem hazudott. Kissé hangosan felnevetve, nyúltam szabad kezemmel a telefonért, hogy a szobaszervizt tárcsázva, adjam le a rendelést, kettőnk első, szerelmes reggeliéért.

DongHae

Döbbenten, néma csendben hallgattam végig, ahogy HyukJae a múltjának legsötétebb szakaszát mesélte nekem. Amint végzett egyszerűen késztetést éreztem azért, hogy minden fájdalmas emlékét elfeledtethessem vele. Kezeimmel, tarkójára simítva húztam közelebb magamhoz, hogy ajkaimmal tapaszthassam be az övéit. Nyelvünk vad táncba kezdett. Testemben egyre jobban forrt a vér, én azonban mégis megszakítottam a csókot.

- Most már értem, miért bántál úgy az apáddal a múltkor. Tudom nehéz, de adj neki egy esélyt, nem tudhatod, mit akart mondani. – Bíztam abban, hogy sikerült meggyőznöm és felkeresi az apját. Nem a semmiért látogatta meg a múltkor, tartottam attól, hogy a jövőben meg fogja bánni, hogy nem beszélt vele. Azonban kérésemre csak feszülten engedte le, arcát simító kezemet. Láttam a tekintetében, hogy semmi esélyt nem látott arra, hogy újra találkozzanak. Azonban én ezt nem akartam annyiban hagyni.

- Felejtsük el az apámat – terelte el a témát, majd elővéve a tusfürdőt, nyomott ki egy keveset belőle -, gyere, megfürdetlek. – Kijelentésére nem tudtam leplezni döbbenetemet, éreztem, hogy egész arcom lángba borult, ahogy a hűvös krém, és kezének forró érintését éreztem a mellkasomon. Behunyt szemmel élveztem, ahogy végigsimított nedves, csupasz testemen. Hirtelen ötlettől vezérelve, nyúltam én is a flakonért, majd felhabosítva a tusfürdőt kezdtem bele én is a tisztálkodásába, hogy ne csak én legyek zavarban.

Miután mindketten végeztünk a másik fürdetésével, a hideg ellen védekezve húztuk magunkra a hófehér köntöst és bújtunk vissza a puha takaró alá. Kérés nélkül, mosolyogva bújtam, szerelmem hívogató karjai közé. A meghitt pillanatot egyetlen dolgot zavarta meg csupán. A szemeim kopogtak az éhségtől, aminek gyomrom is hangot adott, felrázva vele az idilli csendet.

- HyukJae, éhes vagyok. – Szerelmem hangosan nevetve nyúlt a telefonért, majd kis idő elteltével már a rendelést adta le. Ez volt az első közös reggelink, amit már alig vártam, hogy elfogyaszthassunk.

Ahogy felhozták a reggelit, úgy esett le az állam a döbbenettől. Éreztem, hogy éhes voltam, de mihelyst zöld utat kaptam az ételekhez, minden érzékszervem felmondta a szolgálatot, egyedül az ízlelőbimbóimnak adtam teret kiteljesedni.

Egyik finomságot kóstoltam a másik után, miközben párom le nem vette rólam a szemét.

- The nemb ehel? – Kérdeztem tele szájjal, de jobban belegondolva, inkább maradtam volna csendben. Ahogy szavaim elhagyták a számat, úgy tört ki végtelen nevetésbe kedvesem, a látványom miatt

- Én már azzal is jóllakom, ha nézlek. – Válaszolta, amint sikerült némiképp megnyugodnia.  Egyedül angyali mosolya, nevetésének hangja, és persze a röpke puszija az arcomra, akadályozott meg abban, hogy megsértve érezzem magam, amiért kinevetett.

Ahogy befejeztük az evést, felkapva magunkra a ruháinkat hagytuk ott a szobát, ujjainkat szorosan egybefűzve. Amint a lift csilingelő hangjával jelezte, hogy leértünk, úgy bújtam ki HyukJae szorító ujjai közül. Nem akartam, hogy hallja, amit SiWonnal akartam megbeszélni. Bíztam abban, ha én szembesítem majd az apjával, meg fogja hallgatni. Ehhez pedig barátom segítsége is kellett. HyukJae kelletlenül hagyott magamra, kicsit se voltam neki gyanús, csak minden pillanatban éreztem kíváncsi tekintetét a hátamon.

SiWon pár csörgés után vette fel a telefont, hangjában a kíváncsiságon kívül nem tudtam mást kivenni. Hamar el akartam terelni a témát, mihelyst leesett, miért volt ilyen faggató a hangszíne, amit szerelmem apjának nevére, sikerült is. SiWon komolyra fordítva a szót, kezdett bele ötletem kismillió negatív kimenetelének kivesézésébe, amikkel én is tisztában voltam. Azonban makacs kitartásomnak köszönhetően, pár perces szócsata után csak beadta a derekát. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy távol kellett tartanom még pár óráig az otthonától, vagyis mostantól bátran, és meleg szívvel hívhattam a sajátomnak is.

- Ígérem, semmiről sem fog tudni. A felelősséget pedig magamra vállalom.

- Ki nem fog semmiről tudni? – Ragadta meg HyukJae a vállamat hirtelen, amitől enyhén kivert a víz, és riadt tekintettel fordultam szembe vele. – És mond csak, milyen felelősség a tied? – Nem tudtam válaszolni, teljesen lesokkolt, hogy esetleg hallotta a beszélgetést. Habár kérdései nem ezt sugallták, így még volt számomra remény. – Szóval? – Várta még mindig a válaszomat.

- Csak, izé, az egyik titkárnőd volt. – Kezdtem bele a magyarázatba, meglehetősen idétlenül. Agyam pedig folyamatosan kattogott valami hazugságon, habár a legkevésbé se akartam neki valótlant mondani. - Izé, engem akart felhasználni, hogy falazzak neki. Én pedig, gondoltam, ha már úgy is ilyen kapcsolatban vagyunk. – Ebben a pillanatban hagytam fel a monológommal, amint eljutott a tudatomig, mit is mondtam. HyukJae szemei se a kíváncsiságtól csillogtak már, sokkal inkább a mondandóm lezárása érdekelte.

– Kapcsolatban? – Kérdezte, mialatt kezével az enyém után nyúlt. - Mégis miféle kapcsolatban vagyunk? – Tudtam, hogy nem kerülhettem el a kérdést, de legbelül nem is akartam. Arcomat éreztem, hogy lángolt, mialatt sikerült összeszednem gondolataimat.

- Hát – szólaltam meg lényegesen halkabban -, együtt… - így kimondani, zavarba ejtő volt, de mégis belegondolva, mi ezentúl tényleg együtt voltunk. Egy szerelmes pár, kár lett volna tagadni. Ahogy szavaim elhagyták a számat, HyukJae úgy lépett hozzám egyre közelebb. Illata megcsapta az orromat, nyelnem kellett, ahhoz, hogy befejezhessem mondandómat -, vagyunk. – Amint ez az egy szó elhagyta az ajkaimat, szerelmem úgy tapadt rá, mintha soha nem érezhetné többet. Kezével derekamra fogva húzott közelebb. Meg akartam állítani az időt. Ebben a pillanatban nem számított senki más, de mégis féltem attól, mit gondoltak HyukJaeről az emberek. Én elviseltem, ha szúrós szemmel néztek rám másságom miatt, de azt nem akartam, hogy miattam nézzék le HyukJaet, mert nem egy nőt tartott a karjaiban.

HyukJae

DongHae mint, aki egy hete nem evett rendesen, úgy falta a felkínált ételt befele. Látványa egyszerre volt aranyos és vicces is egyben, ahogy megfeledkezve önmagáról, meresztette csillogó szemeit a rengeteg harapnivalóra.

- The nemb ehel? – Kérdezte - vagy legalábbis annak hallottam – teli szájjal, ami a világ legröhejesebb látványa volt, tekintve két oldalt dudorodó pofazacskójára. Nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, amit csak némán nézett, kissé összehúzott szemekkel.

- Én már azzal is jóllakom, ha nézlek. – Válaszoltam, mentve a menthetőt, majd egy apró puszit nyomva az arcára próbáltam morcos hangulatát száműzni, és hagytam, had folytassa tovább az evést.

Saját magamnak is nehezen vallottam volna be, de azt, hogy DongHae megváltoztatott, már nem tagadhattam. Szívemet szűnni nem akaró melegség járta át minden másodpercben, talán még soha nem voltam ennyire életvidám, mint amilyen mellette lehettem.

Reggeli után magunkra kaptuk a tegnapi ruháinkat és hátrahagyva a hotelszobát sétáltunk kéz a kézben a lift felé. Ahogy leértünk a földszintre, szerelmem kitornázva ujjaim közül a sajátjait irányított a recepcióshoz, hogy kijelentkezzek, míg ő telefonját előkapva jelezte, hogy volt még egy kis elintéznivalója. Nem értettem, mi lehetett annyira fontos, és nem mellesleg titkos, hogy egyedül telefonált, de fél szememet folyton rajta tartva, intéztem a kijelentkezést.

- Ígérem semmiről sem fog tudni. A felelősséget pedig magamra vállalom. – Adta szavát a vonal másik oldalán lévőnek. Szerencsére nem vette észre, hogy mögé álltam,

- Ki nem fog semmiről tudni? – Ragadtam meg a vállánál fogva DongHaet, aki riadtan fordult velem szembe. – És mond csak, milyen felelősség a tied? – Szerelmem, ha akarta volna se tudta volna leplezni idegességét, amivel még inkább kíváncsivá tett. Telefonját hamar a zsebének mélyére száműzte, így esélyem se volt meglesni kivel beszélt ez idáig. – Szóval? – Vártam még mindig a válaszára.

- Csak, izé, az egyik titkárnőd volt. Izé, engem akart felhasználni, hogy falazzak neki. Én pedig, gondoltam, ha már úgy is ilyen kapcsolatban vagyunk. – Magyarázkodása gyenge lábakon állt, de amint a végére ért, már a legkevésbé se érdekelt, kivel és miért beszélt telefonon.

– Kapcsolatban? – Kérdeztem vissza, miközben kezemmel az övé után nyúltam. – Mégis miféle kapcsolatban vagyunk? – Húztam az agyát, amire csak vörösödő arccal reagált.

- Hát – kezdett bele, jóval halkabb hangon, mint az imént -, együtt… - nyelt egyet, hogy folytatni tudja, én pedig minden szava után egyre közelebb hajoltam hozzá -, vagyunk. – Amint kimondta, azt, amit még én is alig hittem el, ajkaimat az övéire tapasztottam. Lassan szívtam be a köztünk lévő levegőt, úgy csókoltam lágyan. Szabad kezemmel derekára fogva, húztam még közelebb. Gyomromban újfent repkedtek a pillangók, testem minden porcikája bizsergett. Ahogy elváltunk, DongHae fél szemmel nézett körbe, nem látott-e valaki. Bár legutóbb, ugyan így nézett széjjel, akkor a pillanat elnyomta azt az apró csalódottságot, hogy esetleg nem merte felvállalni az érzéseit, de most kíváncsi voltam a válaszára.

- Miért tartasz attól, hogy meglátnak? – Kérdeztem, kissé csalódottan. Nem voltam abban biztos, hogy hallani akartam-e választ.

- Téged féltelek. – Szorította meg kezemet nyugtatás képen, ahogy válaszolt nekem. – Én csak, nem akarom, hogy lenézzenek, miattam. – Ahogy megmagyarázta viselkedésének okát, magamhoz rántottam, hogy karjaimba zárhassam.

- Butus, engem senki véleménye nem érdekel. – Simogattam meg a haját. – Különben is, merne rám bárki is rossz szemmel nézni. – Húztam ki magamat, utalva a tekintélyemre. DongHae ezt egy apró mosollyal díjazta csupán, majd kezembe simítva a sajátját, indultunk meg a kijárat felé.

- Menjünk haza. – Tanácsoltam szerelmemnek, amint a friss, téli levegő megcsapta a bőrömet.

- Ne! – DongHae határozott ellenkezése, kicsit meglepett, de azonnal folytatta is, mielőtt kérdőre vonhattam volna. – Úgy értem, ne menjünk még haza. Mármint ez az első napunk, menjünk el sétálni. – Tanácsát először vonakodva fogadtam, de hamar rájött, hogy kérlelő tekintetével bármit sikerült elérnie nálam.

- Nem bánom. De nem sokáig. Hideg van, és át is kellene öltöznünk. – Adtam be a derekamat, majd átkarolva vállát, indultunk meg a város szíve felé.

Beérve a tömeggel zsúfolt központba, DongHae, tekintve, hogy minden karácsonyi díszben pompázott, úgy járt-kelt az üzletek kirakatai előtt, mint egy fékevesztett kisgyerek. Jobban belegondolva, nála az a korszak teljesen kimaradt, így egy pillanatra se róttam fel neki. Egy meghitt kis pékség kirakata előtt várt be, majd ahogy odaértem, úgy ragadta meg a kezemet és húzott befele. Odabent kellemes meleg fogadott, telis-tele ínycsiklandozó karácsonyi süteményekkel. Kedvesem a pult előtt állva meredt a kínálatra, amíg én hátulról megölelve kértem ki tanácsát, mint szakmabeli hozzáértőnek.

Ha szeretsz valakit, az együtt töltött idő szinte repül, és ez nem volt másképp most se. Megfeledkezve a külvilágról, jártuk be a karácsonyi forgatagot, mire lassan már egyre kevésbé volt elviselhető a fagyos, téli levegő.

- DongHae – nyúltam utána, mielőtt egy újabb ajándéküzletbe akart volna besompolyogni -, édesem, menjünk haza. – Majd kezét megfogva, kihúztam a tömegből, hogy leintve egy taxit, indulhassunk hazafele. Szerelmem, bár próbálta leplezni, csendesebb és komorabb lett, mint előtte, de betudtam annak, hogy a szórakozásunk végéhez értünk. Hazaérve, DongHae előre engedett, habár kezét szorosan fogtam, éreztem, hogy valami nem stimmelt vele. Viselkedése engem is egyre idegesebbé tett, majd beljebb érve a házba, vontam volna kérdőre, mi történt vele, mikor egy számomra ismerős, de kellemetlen hang csapta meg a fülemet.

- HyukJae. – Nevemet soha nem gyűlöltem még annyira, mint most, ahogy annak az embernek a száját elhagyta.

- Hogy a francba jutottál ide? – Kérdeztem nem kertelve, még DongHae kezét is elengedtem, hogy mérgemben ne őt szorítsam meg. Válaszolj! Hogy kerültél ide?

- Én hívtam. – Amint felcsendült mögöttem DongHae kissé riadt, de határozott hangja, egyszerre éreztem haragot, csalódottságot és zavart, hogy a tudtom nélkül cselekedett. - Az én ötletem volt, tegyél velem bármit, szó nélkül elfogadom. – Ahogy beletörődve, lehunyt szemmel elém sétált, és várta a büntetését, egyszerre ketté akartam szakadni. Haragudtam rá, de mellette a szívem erősen tiltakozott, hogy bocsássak meg neki. A levegőt hangosan szívtam be, s fújtam ki, reméltem ezzel talán sikerül lehiggadnom.

- Kérlek – nyúlt ismét kezeim után, majd miután nyugtázta, hogy nem rántottam el, nézett egyenesen a szemembe -, adj neki egy esélyt, hmm? – Ahogy kérlelve, várta válaszomat, úgy futott át az agyamon ezernyi lehetséges megoldás, a kialakult helyzetre. Borzasztó dühös voltam, hogy ez a kis magánakciója rányomta a bélyeget a mai napra.

- Nem bánom – adtam be végül a derekamat, amit egy megkönnyebbült mosollyal viszonzott felém -, fél óra, egy perccel se több. – Kezeimet kihámozva DongHae szorításából, indultam meg, hanyagul kikerülve a férfit, akit egyszer apámnak neveztem. Fél órát kapott, de nem adtam neki túl sok esélyt arra, hogy bármi újat mondjon.